10 DOLOG, AMIT MINDEN VÁLÓFÉLBEN LÉVŐ SZÜLŐ EL KELL, HOGY MONDJON GYERMEKÉNEK
2017. jan. 23. 11:06:27

10 DOLOG, AMIT MINDEN VÁLÓFÉLBEN LÉVŐ SZÜLŐ EL KELL, HOGY MONDJON GYERMEKÉNEK

A válás tagadhatatlanul megrázó tapasztalat bármelyik pár számára, függetlenül attól, mennyire baráti volt a különválás. Nagyon könnyű saját érzelmi hullámvasutunk, valamint magának a válási eljárás lefolytatásának kihívásainak csapdájába kerülni. Fontos észben tartani, hogy vannak ártatlan érintettek, akik a partvonalon kívülről néznek és hallgatnak. Korra való tekintet nélkül, nagyon oda kell figyelni a válás által érintett gyermekekre, minimalizálva a „vulkánkitörést", aminek ők ezt látják.

Íme néhány tanács, amely gyermekeknek adható, hogy átsegítse őket ezen a nehéz szakaszon, és megkönnyítse igazodásukat.

1. Nem a te hibád.

Akár három, akár 30 éves egy gyermek, természetes reakció, hogy a szülők válásának okait keresi. Amikor a gyermekek válaszokat keresnek, az egyik hely, ahova benéznek, önmaguk. Az, hogy egy gyermek hogyan észlel egy helyzetet, az mindig megjósolhatatlan, és alapulhat olyan jelentéktelen dolgon is, mint egy pillantás, vagy egy meggondolatlan megjegyzés. Válásom során akkor hat éves gyermekem, meghallva egy vitát köztem és exférjem között arról, hogy mikor romlottak el a dolgok házasságunkban, ezt az időpontot a saját születéséhez társította. Vitáinknak természetesen semmi köze nem volt őhozzá, és erre még mindig gyakran emlékeztetem.

divorce460


2. Nem lehet rosszul érezni.

Amikor a felnőttek válnak, az érzelmek kitörnek. Ugyanez igaz a gyermekekre is. Mindenféle korú gyermeknek tudnia kell, hogy egyes napokon szomorúak, mérgesek, megbántottak, vagy akár boldogok is lehetnek a család helyzetében bekövetkezett változás miatt. Mindezen érzések természetesek, és a nap folyamán vagy idővel váltakozhatnak.


3. Van külső segítség, ha erre szükséged van, vagy ha azt akarod.

A fentiek ellenére azonban, ha a gyermekek válásról alkotott felfogása annyira irracionálissá válik, hogy már önpusztító lesz, ajánlatos egy pszichológus szakemberhez fordulni. Még ha egy gyermek reakciója nem is fenyegető, egy külső félhez, például egy terapeutához, támogatócsoporthoz, egyházi személyhez, megbízható rokonhoz vagy családi baráthoz való fordulás további segítségért hasznos lehet. A segítség ott van. Csak kérni kell.

4. Mindkét szülőd szeret.

Különösen fontos a gyermekek megnyugtatása, hogy a válás a két szülő közti, nem pedig a szülők és a gyermek közti kapcsolati kérdés. Igen, az életkörülmények valószínűleg változni fognak, a szülő és a gyermek közti szeretetet azonban a földrajzi távolság nem befolyásolja.


5. A szülők különböző módon mutatják ki a szeretetet.


A gyermekek egy válás kezdetén gyakran megkérdik, mennyire szereti őket valamelyik szülőjük. Ezzel megpróbálnak méricskélni, az egyik szülő cselekedeteit összehasonlítva a másikéval. Számos helyzet követelheti meg azt, hogy az egyik szülő több időt töltsön gyermekével, mint a másik vagy több pénzt költsön, vagy kellemesebb tevékenységeket végezzen a gyermekkel. Nagyon fontos emlékeztetni a gyermekeket arra, hogy ezen helyzetek egyike sem utal arra, hogy egy szülő mennyire szereti gyermekét, hanem lehet egyszerűen a válás logisztikai és elkerülhetetlen következménye is.


6. A szüleid válása nem határoz meg téged.

A gyermekeknek emlékezniük kell arra, hogy csak azért, mert szüleik elválnak, ők ugyanazok maradnak, akik addig voltak. A remények, az álmok és a célok megmaradnak, a szülők válása ezeket nem befolyásolja.


7. Kapcsolatod az egyik szülővel független a másiktól.

A gyermekek számára fontos, hogy külön és magánjellegű kapcsolatot tartsanak fenn mindkét szülővel. Bármilyen kívánatos is lehet a gyermekkel a másik ügyeit firtatni, nekik biztonságban kell érezniük magukat mindkét szülőjükkel való kapcsolatban, hogy konzisztensen normális viszonyt alakítsanak ki mindkét féllel.


8. Nem a te felelősséged szüleid házasságának megjavítása.

Egy pár válásához vezető tényezők valószínűleg régóta léteztek, mielőtt felszínre kerültek. A házasság magánjellegű viszony két egyén között, olyan egyének között, akik valaha a legközelebb voltak egymáshoz a világon. A gyermekek nem felelnek, és nem is kell, hogy feleljenek azért, ami férj és feleség között történik.


9. A házasság csodálatos lehet.

Sok éven át imádtam házasságban élni. A gyermekeknek meg kellene érteniük, hogy csupán azért, mert szüleik házassága végül nem működött, ez nem jelenti azt, hogy minden házasság megbukik. A házasság egy szent kötelék két, egymást szerető és tisztelő ember között, és tudni fogják, hogy mikor jó nekik. Természetesen a sikeres házasságnak nincsen garanciája. Két helyzet azonban sohasem azonos, a történelemnek pedig nem kell ismételnie önmagát.


10. Az élet megy tovább.


A gyermekek túlélik válást, akárcsak szüleik. A változás nehéz, ugyanakkor elkerülhetetlen. A válás végső soron pozitív tapasztalat lehet minden érintett számára, második esélyt kínálva egy új és jobb életre. Szülőként sohasem vágynánk vagy fogadnánk el ennél kevesebbet.

Írta Sophie Rosen - forrás: DivorcedMoms.com

Hozzászólás

Érdekes lehet számodara

Májusban indul a KEMI következő mediátor képzése!

2024. ápr. 1. 14:15:37

Online elvégezhető mediátor képzés.

Októberben indul partnerünk, a BKIK gazdasági mediátor képzése

2023. okt. 5. 14:34:10

Még lehet jelentkezni, részletek a cikkben!