Újévi köszöntő
2018. jan. 2. 11:09:43

Újévi köszöntő

Dr. Németh Zoltán KEMI elnök újévi köszöntője

 

Dr. Németh Zoltán

 

Kedves Tagjaink, kedves mediáció iránt elkötelezett szakemberek, kedves érdeklődők!

A Közép Európai Mediációs Intézet 2014-ben 11, a mediáció iránt elkötelezett szakember együttműködésében jött létre. A szervezet azóta töretlenül és folyamatosan fejlődik. Ennek köszönhető, hogy 2017 végére a taglétszám már megközelítette a 100 főt. Ez egy fantasztikus lehetőség, mivel a KEMI tagjai között nem csak mediátorok, hanem más területeken aktív szakemberek is megtalálhatók, ami lehetőséget ad arra, hogy fokozzuk a szakmák közötti együttműködést és ezáltal a mediációs folyamat is több lehetőséget adhat az ügyfelek részére.

A KEMI kiemelt célja, hogy egy olyan szakmai közösséget építsen, amelyre valamennyi mediátor támaszkodhat, részt vehet a rendezvényein, kérheti a tapasztalattal rendelkező mediátorok segítségét, részt vehet továbbképzéseken és esetmegbeszéléseken.

Ez mind 100%-ig hazai, magyar innováció, amire büszkék lehetünk! Lelkes, önkéntes munkával és hittel dolgozunk azon, hogy a mediáció még népszerűbb legyen és minél több konfliktus megoldásában kulcsszerephez jusson.

A KEMI 2018 tavaszán ünnepli 4-ik születésnapját, ami ad egy kis lehetőséget a számvetésre, az értékelésre és szerencsére elértünk már annyi eredményt, hogy érdemes ezeket sorra bemutatni.

A megalakulást követő első eseményünk volt a Mediáció napja 2014 konferencia, amelyet az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala épületében és támogatásával tartottunk. Ezt követte a Mediáció napja 2015 konferencia a Magyar Ügyvédi Kamara dísztermében. Mindkét konferenciánk komoly szakmai visszhangot kapott és ismertté tette szervezetünket. Az elmúlt 2 évben nem szerveztünk országos konferenciát, mivel a fókuszt a mikro közösségekre helyzetük és teljes erőbedobással szerveztük a Magyarországon egyedülálló KEMI est rendezvényeinket, amelyeken átlagosan 15-20 szakember vett részt és minden esetben neves, általában egy társszakmában tevékenykedő szakember volt a vendégünk. A KEMI estek alapötletét Vajna Virág alapító KEMI alelnök adta, akinek ezúton is kijár a köszönet az ötletért.

A szakmai rendezvények mellett kidolgoztuk és elindítottuk a speciális továbbképzési programunkat, amely a családi mediáció területén dolgozó szakembereknek nyújt lehetőséget a szakmai ismeretek bővítésére.

Szervezetünk számára kiemelten fontosak a szakmai kapcsolatok, ezért több szervezettel kötöttünk együttműködési megállapodást: AJBH, BKIK, ZMKIK, UNICEF Civil Gyermekjogi Koalíció, Páneurópa Jogász Unió, Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány. A hazai kapcsolatokon kívül a nemzetközi kapcsolatok is fontosak, ezért tagjainkat támogatjuk abban, hogy külföldi szakmai konferenciákon vehessenek részt.

Eseménydús 4 év áll mögöttünk és mindenkit a köszönet illet! Fantasztikus emberek, óriási tehetségek csatlakoztak hozzánk, akikkel egészen biztosan nagy dolgokat tudunk megvalósítani és elérhetjük azt az álmunkat, hogy a mediáció Magyarországon is egy ténylegesen elismert és ismert szakma legyen. Ezt összefogással és együttműködéssel egészen biztosan elérhetjük, ezért a mediáció területén aktív szervezeteket arra bíztatok, hogy csatlakozzanak hozzánk és találjuk ki együtt a mediáció jövőjét!

A KEMI 2018-ban is aktívan lesz jelen és minden mediátor és az egész szakma számíthat ránk! Ezúton kívánok mindenkinek nagyon boldog, mediációban gazdag új évet és őszintén bízom benne, hogy ez a történet tovább folytatódik és együtt, közös munkával megélhetjük a sikereket! Nagyon köszönöm elnökségünk és aktív tagságunk közreműködését, ugyanis nélkülük egészen biztosan nem itt tartanánk és kívánom, hogy még sokáig tartson ki ez a lendület és elhivatottság.

Amit mi csinálunk, megváltoztatja a világot, ezért csináljuk. Hajrá mediáció!

Hozzászólás

Érdekes lehet számodara

Újra KEMI tagfelvétel!

2025. nov. 3. 10:38:40

Békés jövőt építünk!

Tanulj valódi helyzetekből!

2025. jún. 20. 21:59:37

A KEMI mediátorképzés gyakorlatorientált, szimulációkkal, szerepjátékokkal és valódi esettanulmányokkal dolgozi

Több, mint egy képzés: új szemlélet és új hivatás

2025. jún. 19. 23:12:59

Aki mediátorrá válik, az nem csak egy új szakmai szerepet ölt magára, hanem egy mélyebb, emberibb szemléletet is elsajátít.

KEMI események

Külföldi események

Partnerek

Budapesti Kereskedelmi és IparkamaraEgyedülálló Szülők Klubja AlapítványUNICEF Gyermekjogi Civil KoalícióZala Megyei Kereskedelmi és IparkamaraPáneurópa Jogász Unió