Hogyan maradjunk cselekvőképesek nehéz szituációkban?

1. Nehéz szituációk – mindenkinek más

És mégis – mindig vannak nehéz helyzetek. Ezek közül néhány objektív értelemben lehet nehéz, pl. a sok résztvevő, a komplexitás magas szintje és a széles kiterjedtség miatt. Ezen kívül mindannyiunknak megvan a saját „problémás gyereke": az egyénileg nehéznek talált helyzetek, amik igen alaposan megizzasztanak bennünket. Minden mediátor számára más és más az a szituáció, amit el akarnak, vagy el szeretnének kerülni, vagy ami rossz emlékeket idéz fel bennük. Még soha nem találkoztam olyan kollégával, aki semmi ilyesmi, számára nehéz helyzetet ne ismerne.
Valószínűleg minden helyzetre vannak stratégiák a „szerszámosládánkban", amit csak el kell sajátítani – gondolná az ember. Azonban még a legjobb technikák sem használnak, amikor egy gyenge pontomat találják el és stresszhelyzet alakul ki. Mediátorként szeretnénk az ilyen fajta stresszhelyzetekkel is könnyedén elbánni. Mi a teendő?

2. A stressz kiváltóját megismerni

Képzésünknek köszönhetően, amik önismereti tréningeket is tartalmaznak, sok stressz kiváltónkat (stresszor) ismerjük, amik ránk vannak hatással. Ezeket a kiváltókat munkánk során mindig szem előtt kell tartanunk, hogy azonnal reagálni tudjunk rájuk.

3. Az egyéni stressz reakciót megfigyelni

Természetesen, többnyire nem tudunk minden elképzelhető problémás helyzetet a képzés során megismerni, és az ezekre való érzékenységünk is változhat. Ezért fontos, hogy ismerjük az egyéni reakciónkat a stresszre, konkrét helyzetben felismerjük és gyorsan besoroljuk, még ha nem is tudjuk rögtön, hogy mi váltotta ki. Némelyeknél ez leblokkolás formájában jelentkezik („fogalmam sincs, hogy most mit kéne tennem"), mások azt veszik észre magukon, hogy menekülnek („remélhetőleg a tárgyalás hamarosan véget ér!") vagy a túlzott aktivitás irányába mozdulnak el: egyszerre csak határozottan állást foglalnak valami mellett („Önök is akarják ezt!"), vagy ellentmondanak a feleknek (ez felismerhető az olyan mondatok esetén, amik „nem"-mel vagy „de"-vel kezdődnek). Ami mindig is az ismertetőjel Önöknél, hogy ezt veszik észre: „Itt valami történik velem. Állj. Először nekem erre most reagálnom kell."

4. Elismerni és megnevezni

Ilyen kritikus pillanatokban egészen különböző reakciók lehetnek. Fontos, hogy a saját feszültségemet ne hagyjam figyelmen kívül, hanem ismerjem el: ezek a zavarok elsőbbséget élveznek. Ennek helye van, mivel a mediáció előrehaladása úgy is akadályoztatva lesz, ha a mediátor feszült. A mediátor a beszélgetést félbeszakíthatja és kifejezheti az érzéseit, vagyis önmagát tükrözheti: „egy percet kérek, én most éppen...". Ez az, amit Schulz von Thun a „szuverenitás 2. szabályának" nevez: Én nem állítom azt, hogy mindig mindent 100%-osan kézben tartok. Hanem vagyok annyira szuverén, hogy el tudok bánni azzal, ha zavart vagyok és néhány percre van szükségem ahhoz, hogy újból összeszedjem magam. Amennyiben a felekkel egy jó viszonyt alakítottunk ki a kezdeti szakaszban, többnyire el fogják nézni ezt a néhány perces kiesést.

5. Megoldásokat találni

A feszültség mértékének megfelelően különböző megoldások lehetségesek. Némelyiket egy rövid belső észrevételezéssel elegendően fel tudom dolgozni. Talán ezt gondolom: „Ó, engem ez X-re emlékeztet, de ezek itten teljesen más emberek és egy másik szituáció", és ezt mondom: „Elnézést, éppen valami más jutott az eszembe, meg tudná ismételni, amit az előbb mondott?".

Egy másik alkalommal talán több időre van szükségem és nagyobb mértékben kell félbeszakítanom a mediációs folyamatot ahhoz, hogy a zavarral elbánhassak. Ehhez nincsen szabvány megoldás, ugyanis itt a mediátorok személyes tulajdonságairól van szó. Néha egy szünet segít abban, hogy megnyíljunk, és a fizikai és lelki észleléseket reflektálni tudjuk. Hogy érzi magát a testem / a lelkem? Mit gondolok én erről? Mi köze ennek hozzám? Mit tehetek, hogy segítsem, és jól érezzem magamat?

Máskor meg a felekkel közösen talál az ember megoldást, pl. amikor azok magatartása valamit kiváltott. Ez még akár minta is lehet a felek egymás közötti érintkezésében vagy más pozitív hatásokat válthat ki. Egyszer az egyik fél az alábbi szólást használta: „Mint egy főnix a hamuból". Önmagában nem volt benne semmi különös, de nekem hirtelen nagyon melegem lett és egy pillanatra elvesztettem a kontaktust a felekkel. Ennek személyes háttere az volt, hogy az apám pont előző nap egy tűzesetben súlyosan megsérült. A felek nem vették észre olyan gyorsan a zavart, de én mégis félbeszakítottam a folyamatot, hogy gondolatban ismét biztosan visszatérhessek. A személyes hátteret csak addig hánytorgattam, ameddig ez a szerepemmel összeegyeztethetőnek tűnt – és ez elég volt arra, a felek megértsenek. Ezt társították az éppen zajló konfliktussal, és láss csodát: egy új megoldási ötlet merült fel, mint egy főnix a hamuból.

Ne bánkódjanak, ha egy ilyenfajta megoldás nem mindig lehetséges. Előfordulhat az is, hogy egy mediátor egyszerűen nem tudja, hogyan tovább. Amit tudnia kellene, hogy ilyenkor mit tud tenni: a mediációt félbeszakítani és talán elnapolni, hogy a mediátornak elegendő ideje legyen segítséget találni. Ennek a legintenzívebb és leghasznosabb formája a szupervízió, legyen az egyéni-, vagy csoportos. Ez is az a hely, ahol esetenként eldől, hogy a mediációt nem (saját maga) folytatja.

6. Visszatérés a mediációba

Mindegy, hogy egy rövid zavar vagy egy hosszú szünet jött közbe: a mi feladatunk, hogy a felekkel vissza tudjunk térni a mediációs folyamatba. Rendszerint beválik, ha a szituációt összefoglaljuk: „Az Önök célja volt, hogy... Ennek érdekében már... legutóbb arról volt szó, hogyan... Javaslom, hogy álljunk neki ismét, miközben Önök..."

7. Rendszerszerű összefüggések

Szisztematikus perspektívából nézve egy irritáció, amit a mediátor mindenek előtt személyesként kezel, jelezhet egy zavart, ami a „levegőben lóg", vagyis ami a feleket is érinti. Ezért a zavar feldolgozása az egész eljárásra és a felekre nézve is hasznos lehet. Ez egy további ok arra, hogy az egyéni nehézségeket a mediáció során ne ignoráljuk, hanem vegyük figyelembe, nevezzük meg, oldjuk meg, és esetenként használjuk fel.
Szükséges, hogy a lehetséges mediációs nehézségekben egy jó egyéni tartással rendelkezzünk ahhoz, hogy a helyes intézkedéseket meg tudjuk tenni, ha ezek eleve ott vannak a saját „szerszámos ládánkban". Erre van kitalálva a szupervízió, és részben a speciális továbbképzések vagy a gyakorlati csoportok is segíthetnek. Itt egyrészt meg lehet beszélni a mediátor által problémásként megélt helyzetet, másrészt pedig együtt megoldási ötleteket lehet összeállítani.